A leghíresebb japán harcművészetek az aikido, judo, karate, kendo és a sumo birkózás. Ezeket mind a dojoban sajátítják el, ami sokszor nem csak harctér, de lakóhely és bizonyos szinten szellemi, vallási központ is. Ugyanis a harművészetek alapja a tiszta elme, a másik féllel és a szellemekkel való "kommunikáció" és az önmagunkra való ráhangolódás, béke, a helyes életút megtalálása. A letöbb harcművészet estében légzési és meditációs gyakorlatok is elsajátításra kerülnek, a harcosok hozzáértését pedig különböző színű övek jelzik. Az aikido lényege a "konfliktus kezelés", gyakorlatban annyit jelent, hogy nagyobb kár tétele nélkül próbálják leszerelni az ellenfelet, úgy, hogy a támadásának az erejét elvezetik, szétszórják vagy visszafordítják rá. A judo lényege, hogy minél gyorsabban, nagyobb fáradság nélkül tegyük ártalmatlanná az ellenfelet. A karatéban, a legtöbb japán harcművészettel ellentétben, nem alkalmaznak fegyvereket, csak puszta kézzel harcolnak és itt főleg a "hogyan tegyünk minél nagyobb kárt az ellenfelünkben" elv van érvényben, tehát itt nem egy hullámzás szerű testmozgás, hanem inkább a puszta erő és a lendület összekapcsolódása figyelhető meg. A kendo-t védőöltözetben és bambuszkarddal művelik. Hasonlít a víváshoz, csak nem szúrnak, hanem a szó legegyszerűbb értelmében "kardoznak". A sumo birkózóknál a testömeg a lényeg, de a háj alatt persze izmosak is. A cél földredönteni vagy kilökni az ellenfelet a körből. A menetek gyorsak, a vesztes pedig elveszíti a pozícióját.